Rekordforgalmat ért el a Praktiker
Félmilliárd forinttal növelte a Praktiker az üzemi eredményét tavaly, így a 2019-es az eddigi legjobb évük.
Félmilliárd forinttal növelte a Praktiker az üzemi eredményét tavaly, így a 2019-es az eddigi legjobb évük.
A legalább százmillió forint kutatás-fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 31 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített üzemi eredmény értékét.
Ismét rekorderedményt ért a dél-koreai Samsung Electronics a harmadik negyedévben.
A Samsung Electronics azzal számol, hogy az üzemi eredménye kisebb lesz a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban.
A TVK csoport az idén az első félévben 3,05 milliárd forint üzemi eredményt ért el, ami 56,4 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett a Henkel harmadik negyedéves adózott eredménye.